Gazdaságinformatikus

A gazdaságinformatikus hallgatóink képzésének egyharmadát gazdasági ismeretek teszik ki. Ez lehetővé teszi számukra a híd szerepét az üzleti és informatikai területek között. Például üzleti elemzőként (business analyst) fel tudják mérni az üzleti folyamatok részleteit, ezt tudják dokumentálni mind az üzlet, mind az informatika jelölésrendszereivel, hogy a fejlesztők megértsék a elvégzendő feladatot. Természetesen a kezdő elemző csupán kisebb folyamatokat kap, vagy mások által leírt folyamatot dokumentál, s hosszú évek gyakorlata kell ahhoz, hogy egy cég összes folyamatát, azok kapcsolatát rendszerben lássa valaki, s ennek megfelelő fejlesztést javasoljon, tervezzen.

Miután manapság a cégek irányítása, az üzleti folyamataiból származó adatok feldolgozása  rendszerint egy fejlett szoftver-keretrendszerhez  kapcsolódik, és miután a jogszabályok igen gyakran változnak, e keretrendszerhez kapcsolódó vállalati alkalmazások folyamatos fejlesztése szükséges, ezért ez adott rendszert jól ismerő, pl. SAP fejlesztő terület ígéretes perspektíva a gazdaságinformatikus hallgatóknak. 

Az elképesztő méretű adat (Big data) nagy kihívás és nagy lehetőség is a cégeknek. Épp ezért fontos – és jól fizetett – feladat az összefüggések megtalálása az adathalmazban. Az adattudós, adatelemző matematikai és statisztikai módszereket jól ismerő, programozni tudó munkatárs, aki szerencsés esetben érti az üzleti fogalmakat, folyamatokat. Ehhez a szakmához is jó alapokat ad a gazdaságinformatikus képzés.

Ahogy az informatika, az üzlethez kapcsolódó adatok kezelése egyre nagyobb szerepet kap az egyes cégek életében, ehhez szükségesek az informatikai/IT menedzserek. Miután ez új terület, igen gyors előrelépést szokott jelenteni.

Természetesen az informatikával foglalkozó részlegek, cégek vezetésére is kell ember, lehetőleg olyan, aki tisztában van az ott folyó folyamatokkal, azaz szakmabeli. A gazdasági ismeretek révén a gazdaságinformatikusok itt is előnyben vannak, de a másik két szakot végzettek előtt is nyitott ez a lehetőség.

Last update: 2023. 01. 26. 17:51