A Magyar
Egyesület, a
céljai és tevékenységei
A
-ről
A TeX egy olyan kiadványszerkesztő
és tördelő programrendszer, amellyel mind nyomtatott formájú, mind elektronikus,
hipertextes dokumentumokat készíthetünk. Számtalan előnnyel rendelkezik
például a matematikai kifejezéseket, kémiai képleteket tartalmazó, latin
és nem latin betűs nyelveken íródott szövegek, ezenkívül például kották,
keresztrejtvények, sakk-, go- és bridzsállások szedésénél.
Legszélesebb körben mégis
leginkább a tudományos munkák – cikkek, könyvek, folyóiratok – szedésében
terjedt el.
Ez a programrendszer (beleértve
a forráskódokat is) nem üzleti célból való használat esetén teljesen ingyenes.
Ebből két fontos dolog
következik:
-
egyrészről a reklámok teljes
hiánya, valamint a dokumentációk nehéz elérhetősége,
-
másrészről azonban ebből következik
rendkívül dinamikus fejlődése is.
Kicsit részletesebben:
,,Az első kérdés, ami felmerülhet
az olvasóban, hogy mi is a TeX. Megpróbáljuk röviden vázolni.
A TeX egy olyan fejlett
programozási lehetőségekkel ellátott szövegtördelő és -szedő programrendszer,
amely lehetővé teszi, hogy átlagos felhasználó tetszőleges szöveget művészi
módon, nyomdai minőségben állítson elő saját (tetszőleges típusú) számítógépén.
A TeX-et Donald E. Knuth,
a méltán világhírű matematikus fejlesztette ki a hetvenes évek közepén.
A legenda szerint egyik könyvének kéziratával elment egy nyomdába azzal
a kívánsággal, hogy könyve jelenjen meg belátható időn belül. Erre a nyomda
szakembere valahogy így válaszolt: "Ha valaki ennyire okos, szedje ki otthon
saját munkáját!".
Knuth a PC-n használható,
rendelkezésre álló szövegszedő programokat nem találta megfelelő minőségűnek,
így hozzáfogott egy olyan program megírásához, amellyel számítógépén, minden
nyomdai eszköz nélkül egyszerűen lehet matematikai képletekkel, formulákkal
tarkított szöveget nyomdai minőségben előállítani. Hosszú fejlesztő munka
során elkészült a TeX első, Pascal nyelven íródott változata.
A ,,TeX" (ejtsd tech) név
a tau, epszilon és chi görög betűk latin betűs átirata, amely a görög művészet
[és technika] szó kezdete.
Az "E" betű ejtettsége
(amint azt a logo is mutatja) a TeX lehetőségeire utal.
A 70-es évek közepén írt
programot Knuth természetesen továbbfejlesztette. Azóta a TeX több változata
is elkészült, amelyek alapkövetelményként ugyanúgy teljesítik a tesztfeladatok
kiszedését, mint az első változat.
A fejlesztők mindvégig
eleget tettek Knuth kívánságainak, azaz a TeX alapfilozófiája nem változott,
a verziószáma pedig Pi-hez tart. [...]
A
előnyei
-
Nyitottság. Ez abból
adódik, hogy a TeX egy programozási nyelv: a felhasználó szabadon programozhatja,
minden beállítást megváltoztathat. Lehetőségei gyakorlatilag korlátlanok.
(Erre példa a kottaírásra alkalmas MusicTeX, a TeX-ben megírt BASIC interpreter
és a Reversi játék.)
-
Matematikai formulákkal
gazdagon ellátott szöveget nagyon egyszerű vele szedni. (Ez a kijelentés
a TeX-et kevéssé ismerők körében nagy felzúdulást eredményezhet, de rögtön
csökken az ellenérzés, ha valamilyen más programmal akarják ugyanazokat
a feladatokat megoldani.) Mivel igen nagy a TeX híveinek száma [...], a
megoldatlan problémák csak rövid ideig maradnak megoldatlanok. Nem profitorientált
emberekről lévén szó, a programok 70--80%-a szabad szoftver, azaz ingyen
megkapható a nemzetközi TeX-szerverekről. Ennek viszont hátránya az aluldokumentáltság.
-
A hozzá szervesen kapcsolódó
karakterkészítő
programcsomag segítségével bármilyen új karakter elkészíthető több-kevesebb
idő alatt.
-
Szinte minden operációs
rendszer (DOS, Unix, Linux, OS/*, VMS, Windows * stb.) alá elkészült
futtatható változata.
A már kiszedett szöveg
változtatás nélkül fordítható bármelyik operációs rendszer alatt.
-
Minden latin betűs nyelvre
használható, de természetesen nem csak ezekre. Létezik már kiegészítése
többek között héber, cirill, koreai, kínai, japán, arab, korán, tamil
és elf (lásd J.R. Tolkien: A gyűrűk ura) nyelvekhez is.
-
Gyakorlatilag tetszőleges
nyomtatón (mátrix-, tintasugaras, lézer- és PostScript nyomtatón) is
kinyomtatható, és képes közvetlenül nyomdai fényszedőt is vezérelni.
-
Megfelelő kiegészítőkkel szinte
bármilyen feladatra felkészíthető. Például képes a kémiai szövegek,
kották, sakkállások, vonalkódok és keresztrejtvények szedésére
is. [...] ''
(Részlet Bujdosó Gyöngyi és
Fazekas Attila TeX kezdőlépések című
könyvéből.)
A
szervezetei
A TeX-nek szerte a világon
sok használója és fejlesztője létezik, s őket felhasználói csoportokba
tömörítő szervezetei is. A központi TeX-társaság, a TUG (TeX Users Group)
székhelye az Amerikai Egyesült Államokban van. Ez a szervezet fogja össze
az egyes országokban megalakult helyi szervezeteket. Ilyen aktív szervezetek
léteznek például Hollandiában (NTG), Németországban (DANTE e.V.), Lengyelországban
(GUST), Franciaországban (GUTemberg), Spanyolországban (CervanTeX), a Cseh
és Szlovák Köztársaságban (CsTUG), Oroszországban (CyrTUG), Észtországban
(Estonian User Group), Dániában (DK-TUG), Kínában (Chinese TeX Users Group),
de megtalálható a Fülöp-szigeteken is (TUG-Philippines). A TeX-nek jelenleg
24 országban van bejegyzett társasága. Ehhez a nemzetközi szervezethez
kívánunk kapcsolódni a mi társaságunkkal is.
A http://www.tug.org/lugs.html
címen megtalálható a világ összes TeX-szervezetének neve és címe.
Csoportunk
céljai
Főbb céljaink a következők:
-
A TeX megismertetése, használatának
elterjesztése Magyarországon.
-
TeX-hel kapcsolatos képzések,
továbbképzések szervezése az arra igényt tartók számára.
-
A már meglévő TeX-et használók
összefogása munkájuk megkönnyítése érdekében. Jelenleg ugyanis általában
elszigetelten dolgoznak, ami sok fölösleges pluszmunkát eredményez.
-
Csoportok kialakítása a TeX
bővítésére: a magyar nyelvre való adaptálására, ami a többi nyelvtől eltérő,
speciális képességek beépítését jelenti, illetve illesztése a magyar tipográfiai
hagyományokhoz, követelményekhez, ezzel némileg hozzájárulva a magyar standardok
megtartását az egyre inkább terjedő angol-szász standardokkal szemben.
-
A magyarországi eredmények
megismertetése a világ többi országában dolgozókkal.
-
A világban megjelenő új TeX
fejlesztések megismertetése a magyar felhasználókkal.
-
A TeX programjainak, egyes
részeinek, illetve a TeX-hel való munkát megkönnyítő programoknak “házhozszállítása”,
illetve könnyel elérhetővé tétele.
-
A felhasználóknak a szövegszedéshez
elengedhetetlenül fontos tipográfiai ismeretek tárházába való bevezetése
meghívott szakemberek előadásával és gyakorlati útmutatásával.
-
Az új ismeretek eljuttatása
az Internethez való hozzáféréssel nem rendelkezők számára is.
-
A magyar TeX-fejlesztők integrálása
a nemzetközi projektekbe.
-
A hazai és külföldi szakemberek
együttműködésének lehetővé tétele.
-
Hazai találkozók szervezése
a TeX szakemberei szakmai kapcsolatai kiépítésének megkönnyítésére.
-
Információk terjesztése a
hazai és külföldön megrendezésre kerülő TeX-találkozókról.
-
A szakemberekkel való közvetlen,
gyors kapcsolat biztosítása a levelező lista által.
Csoportunk
tevékenységei
Közgyűlés a TeX társaság rendes
tagjai számára:
Választások, beszámolók,
határozatok az elkövetkező időszak tevékenységekről stb.
Találkozó előadókkal:
Előadások a TeX-ről és
kapcsolódó témákról (pl. kiadványszerkesztés, hasznos segédprogramok) a
tagok és vendégek résztvételével.
Workshopok:
A tagok kis csoportjai
olyan speciális témákról, részletekről beszélgetnek, amelyeken éppen dolgoznak.
Tanfolyamok:
Egy napos továbbképzés
géppel vagy gép nélkül, tagok és nem tagok számára egyaránt.
Konzultációk:
Rövid, maximum fél napos
oktatása a TeX-nek, illetve a TeX-hez kapcsolódó témáknak, tagok és nem
tagok számára egyaránt.
Folyóirat:
Évente egyszer vagy kétszer
megjelenő, a tagok által szerkesztett, és minden tag számára elküldendő,
TeX-hel kapcsolatos cikkeket tartalmazó folyóirat megjelentetése
Konferenciák:
Egynaposnál hosszabb (nemzetközi)
találkozók szervezése.
''TeX doktor'' rendezvények:
A résztvevők saját gépeikkel
vagy problémáikkal jelennek meg, hogy a szakértők segítsenek nekik a problémáik
megoldásában.
Levelező lista:
Ezen keresztül a szakértők/hozzáértők
segítenek megoldani a listára írók TeX-hel kapcsolatos problémáit.
CD-k:
TeX szoftverek terjesztése
a helyi vagy valamely másik aktív TeX-társaság által készített CD romok
tagdíjat fizető tagok számára való elküldésével.
CTAN tükrözése:
Szoftver-archívumok és
egyéb fontos információk karbantartása annak érdekében, hogy a felhasználók
könnyen elérhessék a számukra szükséges szoftvereket, kiegészítőket.
TeX support:
A TeX programjai (a szedőprogram,
a MetaFont, a MetaPost stb.) használatának támogatása (supportja).
Website:
A társaság weboldalai
lehetőséget adnak az érdeklődők (kezdők és szakemberek, tagok és nem tagok)
számára az új hírek megismerésére, mint például: megrendezésre kerülő találkozók;
információk a lezajlott találkozókon elhangzottakról; új szoftverek, makrócsomagok,
betűkészletek megjelenése; információk az új segédprogramokról stb., és
ezek elérési helyéről.
Amivel
leginkább foglalkozni fogunk
A TeX-hel kapcsolatosan:
-
A különböző TeX-verziók (pl.
MiKTeX, e-TeX, fpTeX, NTS stb.)
-
a különböző, jelentős makrócsomagok,
pl. a távol- és közel-keleti
szövegek, kották, szerkezeti képletek, diagramok stb. szedését célzó makrócsomagok;
-
használatot segítő makrócsomagok,
mint például egy dolgozatiratást
elősegítő, vagy programok forrásszövegének formázását végző makrócsomagok;
-
A TeX-hez szorosan kapcsolódó
vagy abból kinövő programok,
például a CONTeXT, konverter
programok, driverek stb.;
-
(La)TeX/MetaFont/MetaPost
stb. input/outputtal rendelkező segédprogramok,
például szövegszerkesztők,
grafikus programok stb.
A tipogfáfiával kapcsolatosan:
-
Szeretnénk tipográfiával,
kiadványszerkesztéssel foglalkozó szakemberek társaságunk munkájában való
részvételét is szorgalmazni, hogy segíthesség ezirányú képzésünket/továbbképzésünket.
-
Igyekszünk megismertetni a
TeX-et a kiadványszerkesztés szakembereivel.
-
Célunk kiadványszerkesztéssel
kapcsolatos tanfolyamok, előadások szervezése is.
A tagdíj
Eleinte nem lesz tagdíj.
Problémás
dolgok
Szolgáltatások
Milyen szolgáltatásokkal indítsunk,
mit bírunk el, mit nem?
Ki mit tud felvállalni?
Terjeszkedés
Kinek milyen ötlete, ismerőse
van a társaság hírdetésének a mind szélesebb körben való közzétételére?
Logo
Van-e valakinek ismerőse a logo
megtervezésére?
Weboldalak
Ki tudna hozzájárulni weboldalaink
bővítéséhez?
Talán ehhez is kellene egy szakember,
tehát van-e valakinek
olyen ismerőse, aki vagy ingyen, vagy
kis pénzért megtervezné a társaság weboldalainak arculatát?
A http://www.math.klte.hu/~huntex/index.html
címen található információs oldalak átkerülnek az új TeX-társaság neve
alá.
Az oldalak tartalmával kapcsolatos véleményeit,
javaslatait, kérem ide küldje
el!
Könyvelő
Mivel jogi személy lesz a társaság,
adóhivatal (és még nem tudom miféle hivatal) felé elszámolási kötelezettsége
lesz.
Van-e valakinek olyan könyvelő ismerőse,
aki felvállalná a kezdeti (nyári) intézkedéseket, illetve a kesőbbi, adóhivatal
stb. felé való kötelezettségeket?
Egyéb problémák, ötletek?
Last mod./utolsó módosítás: 2001. VII. 03. 