Informatikai Szakmai Napok, 2018 ősz - Tanári felajánlások

Oktató Neve Tantárgy Felajánlás
Kovács László Programozás labor 2

1 jeggyel jobb jegy azon hallgatóknak, a számonkérésen legalább elégséges érdemjegyet szereznek és részt vesznek a szakmai nap mind a két napján meghallgatva legalább 10 előadást.
1 hiányzás elszámolása 3 előadásért

Nagy számitásteljesítményű Párhuzamos Programozási eszközök 1 jeggyel jobb jegy azon hallgatóknak, a számonkérésen legalább elégséges érdemjegyet szereznek és részt vesznek a szakmai nap mind a két napján meghallgatva legalább 10 előadást.
1 hiányzás elszámolása 3 előadásért 
Dr. Kunkli Roland Bevezetés a számítógépi grafikába Az a hallgató, aki 6 előadáson részt vesz, vizsgán a szokásosan kiadott 5 kérdés mellett kap egy ún. „Joker” kérdést is, amire tetszőlegesen becserélheti az 5 kiadott kérdés valamelyikét. Maximálisan csak 6 előadás számolható el.
Kovács Zita Számítástudomány alapjai gyakorlat 5 előadásért egy kisdolgozat önálló javítási lehetősége kérhető (egyszer)
10 előadásért egy hiányzás kiváltható (egyszer)
Tudásalapú rendszerek gyakorlat 3 előadásért 3% a zárthelyi dolgozatban (max egy beváltás)
3 előadásért 5% a levezetési feladatban (max egy beváltás)
10 előadás egy hiányzás kiváltása
Dr. Aszalós László A logika és a számítástudomány alapjai (INBMM0106) 1 előadáslátogatás = 1 pont szinten, max. 7 pont erejéig beszámítható a heti röpdolgozatok eredményébe. Ezen pontok megosztásáról a hallgató szabadon dönt.
Dr Zichar Marianna Adatbázisrendszerek 3 aláírás esetén + 5% az írásbeli vizsgán (elégséges érdemjegytől)
Dr. Kocsis Gergely GI Hálózati Architektúrák és Protokollok Minden egyes szakmai napos előadás látogatást +1%-ra lehet váltani a vizsgán maximum 5% (azaz 5 előadás) erejéig. 
A szerzett százalékokat csak gyakorlati aláírás és sikeres beugró birtokában lehet beszámítani, illetve elégtelen érdemjegy ezekkel nem javítható elégségesre.
Dr. Hajdu András Magasszintű programozási nyelvek 2 Látogatott előadásonként +1% a féléves eredményhez maximum +3% erejéig
Pecsora Sándor Üzleti intelligencia a gyakorlatban 5 pont az összpontszámhoz, amennyiben részt vesznek a SAS programján
Dr. Szathmáry László Bevezetés a Python programozási nyelvbe Előadásonként +1 pont jár, ami az 1. ZH pontszámához lesz hozzáadva. Legfeljebb 4 előadáson való részvétel számolható így el.
Dr. Mihálydeák Tamás Számítástudomány alapjai +5 gyakorlati pont 3 előadáson való részvételért
Last update: 2023. 02. 14. 09:07