Befejeződött a SmartSoc projekt

Az ERASMUS+ program támogatásával megvalósult SmartSoc (Education of Future ICT Experts Based on SMART Society Needs)
project záró eseményének Budapest adott otthont augusztus végén. A három éves projektben kilenc európai ország 13 intézménye vett részt.


A záró konferencia során a megvalósításban együtt dolgozó szlovák, horvát, francia, spanyol, bolgár, román, finn és két magyar egyetem továbbá egy német civil szervezet képviselői áttekintették az elmúlt három év eseményeit, eredményeit, illetve minden partner beszámolhatott, hogy milyen hatással volt a közös munka a hallgatókra, oktatókra, intézményekre.


Sajnos a pandémia miatt sem az első évben, sem a második évben  nem lehetett megtartani a két hónapos virtuális mobilitást követő workshopot fizikailag. Ennek ellenére a sikeresnek tekinthető az első két év is, hiszen habár csak online, de a vegyes nemzetiségű hallgatói csoportok sikeresen megterveztek a témavezetőik segítségével egy-egy olyan start-up céget, mely a legújabb IT technológiák segítségével valamilyen társadalmilag fontos problémára nyújt megoldást.


Az utolsó évben már elutazhattak a hallgatók Valenciába két hétre, hogy befejezhessék a virtuális mobilitás során elkezdett munkát igazi csapatként találkozva élőben is a csapattagokkal, témavezetőkkel.
Mivel az első két évben a projekten dolgozó 6 hallgatóból háromnak még mindig volt jogviszonya az idei évben a Debreceni Egyetemmel, ezért a harmadik évben részt vevő 3 hallgató mellett ők is kiutazhattak Valenciába.

A DEIK részéről Zichar Marianna szakmai vezetése mellett Papp Ildikó vett részt a projektben. A visszajelzések alapján a 9 hallgató nem bánta meg, hogy annak idején úgy döntött, megpályázza a részvételi lehetőséget, hiszen nem csak sok élménnyel, tudással, új barátokkal, hanem három kredittel is gazdagodtak.


Kicsit más formában, de a projekt folytatódik! Érdemes figyelni a híreket!

Last update: 2023. 01. 26. 17:57