Erasmus

ERASMUS+ 

 

 

Az Erasmus+ az európai oktatás, képzés, ifjúságügy és sport támogatására irányuló uniós program. A 14,7 milliárd eurós költségvetéséből több mint 4 millió európai polgárnak fog lehetőséget biztosítani arra, hogy tanulmányokat folytasson, képzésben vegyen részt és tapasztalatot szerezzen külföldön.

A 2020-ig tartó Erasmus+ program nemcsak a diákoknak kínál lehetőségeket. Az Erasmus+ hét korábbi programnak lép a helyébe, és lehetőségek széles körét biztosítja magánszemélyek és szervezetek számára.

Kiknek szól az Erasmus+ program?

A program hallgatók, gyakornokok, önkéntesek, fiatalok, tanulók, felnőtt tanulók, tanárok, pedagógusok, egyetemi oktatók, trénerek, ifjúsági munkások, oktatási, képzési vagy ifjúsági területen működő szervezetek munkatársai számára nyújt részvételi lehetőséget. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósulhat meg.

Milyen pályázati kategóriákat tartalmaz az Erasmus+ program?

Az Erasmus+ a szinergiák kihasználását és a szektorközi együttműködéseket ösztönzi az oktatás, a képzés és az ifjúsági munka különböző területein: megszűnnek a mesterséges határok a különböző pályázattípusok és projektformák között, nagyobb hangsúlyt kap az új résztvevők bevonása a munka világából és a civil szférából, valamint erősödnek az együttműködések új formái.

1. Mobilitás

2. Együttműködések: innováció és jó gyakorlatok cseréje

3. Szakpolitikai reformfolyamat támogatása


Linkek:

Cseke-Fodor Alexandra ügyvivő-szakértő, ERASMUS kari koordinátor

Szervezeti egység Debreceni Egyetem, Informatikai Kar
Központi telefonszám +36 52 512 900 / 75043
E-mail
Cím 4028 Debrecen, Kassai út 26.
Épület, emelet, szobaszám Informatikai Kar épület, földszint, 25 (IF23)
Weboldal

 

Delyné Piroska Ágnes ügyvivő-szakértő (mobilitás koordinátor), ERASMUS ügyintéző

Szervezeti egység Debreceni Egyetem, Kancellária, Rektori-Kancellári Kabinet, Koordinációs és Stratégiai Igazgatóság
Központi telefonszám +36 52 512 900 / 62777
E-mail
Cím 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
Épület, emelet, szobaszám I. villa (Egyetem téri Campus), földszint (Nemzetközi Iroda)
 

Frissítés dátuma: 2020.03.09.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.