DEIK Regionális Programozó Csapatverseny

A Debreceni Egyetem Informatikai Kara a 2017/2018-as tanév őszi félévében megrendezi a DEIK Regionális Programozó Csapatversenyt.

A verseny célja:
A számítógépes programozó csapatversenyek népszerűsítése, illetve a versenyben részt vevők csapatmunkájának, algoritmikus programozói tudásának fejlesztése és összemérése regionális szinten.

A verseny résztvevői:
A verseny három kategóriában kerül meghirdetésre.
  • Az I. kategóriában a középiskolák érettségivel nem rendelkező (tipikusan 9–12. osztályos) tanulóiból álló, maximum 3 fős csapatok vehetnek részt.

  • A II. kategóriában az egyetemek és főiskolák alapképzésben részt vevő (BSc-s vagy BA-s), nappali tagozatos, informatikai szakterületen diplomával nem rendelkező hallgatóiból álló maximum 3 fős csapatok vehetnek részt.

  • A III. (nyílt) kategóriában azok a csapatok vehetnek részt, amelyek

    • nem tartoznak sem az I., sem a II. kategóriába (ilyenek például azok a csapatok, amelyeknek legalább egy tagja mesterképzésben részt vevő hallgató), vagy
    • ebben a kategóriában szeretnének indulni, vagy
    • a versenybizottság döntése alapján csak ebben a kategóriában indulhatnak.
A verseny időpontja:
2017. december 3., vasárnap.

A verseny helyszíne:
Debreceni Egyetem, Informatikai Kar, 4028 Debrecen, Kassai út 26.

Részletek a verseny honlapján