Rendezvények

Nyílt Napok/DExpo

DEXPO Nyílt Nap

A Debreceni Egyetem Informatikai Kara minden év novemberében rendezi a nyílt napokat, amelyre az intézmény iránt érdeklődő középiskolásokat várják. A diákok érdekes előadásokon, óralátogatásokon, karrier tanácsadáson, kari tájékoztatókon, valamint kulturális és szórakoztató programokon is részt vehetnek. Bővebben

Lányok Napja

Lányok Napja a DEIK-en!

A Lányok Napja egy országos, interaktív, ingyenes program, amit a Nők a Tudományban Egyesület szervez középiskolás lányoknak. Ez egyben a legnagyobb, lányoknak szóló pályaorientációs kezdeményezés, amely számos országra kiterjed és egész Európában azonos napon rendezik meg, így az Informatikai karon is. A rendezvényünk révén a fiatalok betekintést nyerhetnek a kar életébe, megnyitjuk laboratóriumainkat, rövid gyakorlati foglalkozásokon vehetnek részt, ahol megtapasztalhatják, hogy milyen érdekes és izgalmas egy informatikai karon tanulni vagy egy technológiai problémán dolgozni. Számtalan interaktív program várja a lányokat, ahol akár kipróbálhatják a legújabb technológiai fejlesztéseket és „kütyüket”. Bővebben

Kutatók éjszakája

Kutatój Éjszakája

Az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával Európa-szerte megrendezett ismeretterjesztő fesztivál, amelyet 2005 óta minden év szeptemberének negyedik péntekén rendezünk meg. Érdekes, tudományos és ismeretterjesztő előadások, interaktív játékok, számítógépes bemutató programok, digitális prezentációk jelennek meg évről évre az Informatikai Kar épületében. Bővebben

Informatikai Szakmai Napok

Szakmai Napok

A hallgatók számára évente két alkalommal megrendezett napokon neves debreceni, vidéki és fővárosi cégek tartanak előadásokat az informatika gyakorlati alkalmazásával, új technológiákkal kapcsolatos témakörökben. A rendezvényen lehetőséget biztosítunk a cégeknek/intézményeknek a bemutatkozásra, valamint arra, hogy beszámoljanak gyakorlati életükről, a használt technológiákról, újdonságaikról, projektjeikről, szakmai gyakorlatokról. Ez az alkalom tájékozódási lehetőséget jelent a hallgatóink számára, a betölthető pozíciókról is részletes információkat kaphatnak a diákok. A két nap alatt az előadás mellett a cégeknek lehetőségük van próbainterjúkat szervezni, ahol a hallgatók megismerhetik, hogy mi vár rájuk a végzés után.

A szakmai napokon lehetőséget biztosítunk a DETEP-es hallgatók előadásaira is. A szakmai előadásokon való minél nagyobb részvétel ösztönzésére oktatóink felajánlásokat tesznek, az utolsó nap pedig tombola sorsolást tartunk a cégek által felajánlott ajándékokból. A szakmai programokhoz délutánonként, esténként hallgatói programok, versenyek, szakok közötti vetélkedők is kapcsolódnak. Bővebben

TDK

TDK

A tudományos és művészeti diákkör a kötelező tananyaggal kapcsolatos ismeretek elmélyítését, a képzési követelményeket, a tantervi tananyagot meghaladó ismeretek elsajátítását, a hallgatói kutatómunkát, illetve a művészeti alkotótevékenységet elősegítő, ennek nyilvánosságot is biztosító önképzőköri forma. A tudományos és művészeti diákköri tevékenység az egyetemi tanulmányok kezdeti időszakában induló vagy az alsóbb évfolyamokon kezdődő, folyamatos tutoriális (mentor) jellegű hallgató-tanár műhelymunka, szakmai kapcsolat, a minőségi értelmiségi képzés fontos területe, a tehetséggondozás legfontosabb, legjelentősebb formája a hazai felsőoktatásban.A TDK keretei között folytatott tudományos alkotómunka eredményeit félévente kari konferencián mutathatják be a hallgatók, ahol a legjobbak tovább juthatnak az országos döntőbe. Bővebben

Gyires Béla Informatikai Nap

Gyires Béla Informatikai Nap

Gyires Béla professzor tiszteletére minden évben megrendezésre kerül az Informatikai Kar tudományos előadássorozata, ahol karunk tanszékei egy-egy előadásban adnak képet kutató tevékenységükről. Kiemelt előadások keretében egy-egy országos elismert szakember vagy a kar egy oktatója tart előadást. A Gyires Béla Informatikai Nap ünnepi alkalmat nyújt a legjobb tanulmányi eredményt elért hallgatók, szakonként az évfolyamelsők jutalmazására is. Ekkor kapják meg a Regionális Programozó Csapatversenyen sikeresen szereplő hallgatók is a díjaikat, illetve a kari Tudományos Diákkör helyezettjeit is köszöntik. Az informatikai napot mindig egy dékáni évértékelő prezentáció és egy oktatói-dolgozói értekezlet zárja. Bővebben